MESKA Blog

Kovászos kenyér és más kulisszák a Ricsárdgír zenekarról

2023.01.04.

„Kétségkívül az egyik legviccesebb magyar zenekar. Egyszerre meghökkentőek, őrültek, viccesek és természetesek. Ebben van a szupererejük” – mondják a rajongók a 12 éve alakult Ricsárdgír zenekarról, melynek tagjai az utolsó pár évében már mindenhol nagyszínpadon, tömegek előtt léptek fel. Nemrég jelent meg Kill the Koala című új lemezük, mely – a rajongók nagy bánatára – egyben búcsúlemez is. A zenekar frontemberével és énekesnőjével Márton Danival és Papp Évával beszélgettünk – nem csak zenéről, hanem kovászos kenyérkészítésről, divatról és főzőtanfolyamról is.

Nemrég debütált búcsúlemezetek a Recorderen, május 18-án pedig végleg elbúcsúztok a közönségtől egy koncert keretében, a Budapest Parkban. Milyen érvek szóltak a Ricsárdgír feloszlása mellett? Vagy lehet, hogy ez csupán egy remek marketingfogás és nem is kerül sor a búcsúra?

Dani: Jaj, dehogy, mi nem viccelünk ilyennel! Nagyjából 1,5 éve beszéltük meg, hogy jobb, ha vége van ennek a kalandnak, ugyanis, ha tovább folytatnánk, bekerülnénk egy olyan spirálba, ami valószínűleg jóval kevésbé lenne őszinte és hiteles. Egyre több elvárásnak kellene megfelelnünk, amire egyszerűen nem vagyunk alkalmasak.

Ez az egész sokkal inkább egy projekt volt. A zenekar sokkal jobban kinőtte magát, mint amire hivatott volt, s az elmúlt több, mint 10 év során rengeteg szeretetet kaptunk. A fő célunk mindig is az volt, hogy kiderítsük, hogy önerőből meddig tud elmenni egy olyan zenekar, amiben nem zenészek alkotják a magot, és képes-e egy látszólag underground punkos szintis zajzene teltházakat csinálni. Azért nem keressük ennek a lehetőségeit tovább, mert úgy hisszük, minden sikerült.

Éva: Az alapító tagok, Dani, Laci és Andris döntötték el ezt első körben, de mi, a többiek is tudtuk, hogy a feloszlás benne van a levegőben. Én egyetértek azzal, amit Dani mond, és abszolút megértem a fiúk döntését.

Dani: A Kill the Koala című búcsúlemezzel és egy parkos koncerttel ér véget a Ricsárdgír pályafutása. Szép élményeket és emlékeket viszünk magunkkal.

Szentendréről indult a karrieretek 2010-ben, a rajongótáborotok az évek folyamán rohamosan nőtt, és minden nagyobb fesztiválra meghívtak titeket. Gondolkodtatok már azon, hogy mitől szeretnek titeket ilyen sokan?

Dani: Talán, mert nem adjuk el másnak magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Nem állítottuk soha azt, hogy képzett zenészek vagyunk, azzal dolgoztuk, amink volt, ami bennünk volt.

Éva: És élvezzük, élveztük, amit a színpadon csináltunk. Az ilyesmit megérzi a közönség. Tudtunk ösztönösek, őrültek, improvizatívak lenni, és a visszajelzések szerint vidámságot és energiát tudtunk adni az embereknek.

Dani: Olyannyira tudtunk improvizatívak lenni, hogy néha még magunkat is megleptük. Főleg Éva. Amikor a KOBUCI kertben az Azonistúl szám alatt leesett a színpadról, és elkezdett vérezni a feje. Folyt rá a fehér ruhájára, de nem álltunk le. Éva vérző-spriccelő fejjel visszamászott a színpadra, és befejezte a számot, majd hátravitték a backstage-be. Ahonnan kiszökött, elénekelte az Éva Otthont.

Éva: Lett az egészből egy jó kis performansz. (nevet)

Ha valaki azt mondta rátok, hogy bolondok vagytok, akkor megsértődtetek?

Dani: Nem, egyáltalán nem!

Éva: Mi kiraktuk a színpadra az őrült és az esetlen oldalunkat is. Mertük vállalni, hogy így sérülékennyé válhatunk.

Éva, téged mindig is érdekelt a színészet, pár éve egy független művészeti társulat menedzsereként is dolgoztál, és, ha jól tudom, a pék szakmát is kitanultad, sőt, jelenleg pékként dolgozol. Utóbbi mitől szerethető számodra?

Éva: Igazából nem tanultam a szakmát, hanem elmentem egyszer két hétre Pécsre egy barátom műhelyébe, hogy megtanuljam a kovászos kenyér készítését. Nagyon megtetszett. Aztán elkezdtem Pesten ilyen állást keresni. Kissé kiégtem a független előadóművészeti munkában, akartam valami mást. Valamit, ahol szó szerint a két kezemmel alkothatok. Az lenne az ideális, ha a kétkezi alkotói munka és a szellemi fele-fele arányban lennének jelen az életemben.

Vannak, akik mindenféle kenyeret kézművesnek tekintenek, még a nagy bevásárlóközpontok polcain találhatóakat is, mondván, azokat is kézzel készítették. Mi az alapvető különbség a kovászos és a „futószalagon készített” kenyér között?

Éva: Kézműves kenyér alatt általában a kovásszal készült kenyeret értjük. A kovász liszt és víz, valamint rengetegféle baktérium keveréke. Nap, mint nap gondozni kell, s ha kész a tészta, meg kell tanulni, hogyan kell hajtogatni, formázni, mintázni. Az élesztő ezzel szemben gyorsan felfújja a tésztát, kevés az ilyen kenyérben az értékes tápanyag.

Dani: Hát, lehet, hogy ezt a pék szakmát egyszer én is kipróbálom!

Ha épp nem vágási munkálatokat folytatsz?

Dani: Igen. Most egy tévéműsoron dolgozom, előtte pedig a Csoma Sándor által rendezett Magasságok és Mélységek című filmet forgattuk, ami Erőss Zsolt életébe enged bepillantást, felesége Sterczer Hilda szemszögéből.

Ha megengedsz egy személyes véleményt, a Magasságok és Mélységek egy tökéletesen megkomponált, reményt adó és szívfacsaró alkotás. Szép munka volt!

Dani: Köszönjük szépen!

Egyébként gyerekként mennyire voltál tehetséges a kétkezi alkotói munkákban? Szerettél például rajzolni vagy barkácsolni?

Dani: Nem tudtam jól rajzolni, technika órán pedig barkácsolás helyett inkább főzőtanfolyamra jelentkeztem. Mert oda jártak a harmadikos lányok is. A kiwi pudingnál sajnos elhasaltunk a barátommal, mehettünk vissza a technika terembe. Egy valami volt, amiben tehetségesnek tűntem – édesanyám vette észre, hogy nagyon szeretek írni. Szinte minden gondolatomat papírra vetettem. Szerintem körülbelül annyi naplóm volt, mint egy sorozatgyilkosnak.

Te művészlélek voltál kicsi korodban, Éva?

Éva: Kézügyességet illetően nem voltam kimagasló, de az előadóművészet korán a szívem csücske lett. Volt általános iskolában egy irodalom tanárom, aki egyszer azt a feladatot adta, hogy játsszunk el egy verset, s alakítsam én a virágot. A tanárom szerint olyan jól játszottam, hogy utána mehettem is dráma szakkörbe, s szintén ő javasolta, hogy erősítsem tovább ezt a vonalat, és felvételizzek dráma tagozatos gimnáziumba…

A magánéletben is megvan valamennyire bennetek az a bizonyos  ricsárdgíres őrület?

Dani: Én a magánéletben eléggé visszafogott vagyok – a színpadon az jön ki belőlem, amit nem merek kiengedni a mindennapokban. Az viszont mind a zenekari, mind pedig a civil életben jellemző rám, hogy több mindennel foglalkozom, és számos dolog iránt érdeklődöm egyszerre.

Éva: Engem is alapvetően egy kedves hangú, nyugodtabb embernek ismernek, de úgy tűnik, a zenekar belőlem is ki tudta hozni az őrültet – kiabálok énekbeszédszerűen adok elő bizonyos szövegeket és ez belőlem zsigerileg jön. Ami ebben a két „világban” hasonlóan működik, az az öltözködésem. Amikben próbáltunk, felléptünk, a hétköznapokban is jól érzem magam. Ja, és imádom a turkálókat! Legutóbb egy csodaszép piros, francia stílusú oversize pulóvert fogtam ki. Szeretem a különleges ruhadarabokat, de néha sajnálom a keresgélésre az időt.

Márpedig néha nem ártana pásztázni legalább a Meskát!

Éva: Rajta leszünk!

Szöveg: Jónás Ágnes

Fotók: Ricsárdgír zenekar hivatalos FB oldala; Többi fotó: Kovács Zoltán/Recorder blog; Meska képmegjelenítés