MESKA Blog

Akik kihozzák a fából a legjobbat

Interjú a Gravita alkotóival_2022.03.18.

Eszter és párja Krisztián a koronavírus-járvány időszakában kezdtek új vállalkozásba. Megvették életük első lézergravírozó gépét, kis idő múlva megépült a műhelyük, ma pedig már professzionális szinten készítenek fából esküvői kiegészítőket, ajándékokat, beltéri dekorációkat és fa használati tárgyakat.

Mi a ti kézműves történetetek? Hogyan jött az ötlet, hogy fából készült alkotásokat készítsetek?

Eszter: Mindig is törtük a fejünket a párommal egy közös vállalkozáson, így amikor 2020-ban felütötte fejét a koronavírus-járvány által okozott válság, és átmenetileg megszűnt a munkahelyünk, nem tétlenkedtünk: megvettük első lézergravírozó gépünket, egy kicsi hobbigépet, ami ugyan lassú, és a munkaterülete is kicsi, de arra tökéletes volt, hogy az alapokat megtanuljuk, és lássuk mennyi lehetőség van egy ilyen szerkezetben. Miután mindezt kitapasztaltuk, rátaláltunk és jelentkeztünk egy állami pályázatra, ami kezdő vállalkozásokat segített az elindulásban. Így tudtuk megvásárolni az első profi, immár 900×600-as munkaterületű lézergépünket. Azóta megépült a műhelyünk, és 2021 novembere óta ketten dolgozunk a Gravitában. Eleinte próbálkoztunk bőr és papír megmunkálásával is, de mégis a fa lett a favorit, ugyanis számos lehetőség rejlik benne, sokféleképpen lehet feldolgozni és egyedivé tenni.

Milyen fafajtából alkottok?

Eszter: Az esetek többségében nyír rétegelt lemezt használunk, mert szépen lehet rá gravírozni, könnyű festeni és ragasztani. Névjegykártyákhoz, díszekhez vastagabb furnért, svartnit használunk. Mostanában ismerkedünk a tömör fával.

Úgy tudom, mind a ketten kiadványszerkesztést tanultatok, majd a nyomdaiparban helyezkedtetek el. Mennyiben segíti ez a háttértudás a Gravita-munkátokat?

Eszter: Az alapvető szerkesztésekhez nagyon jól jött ez a tudás. Szerencsések vagyunk, hiszen manapság, a technika világában az internetről számos dolog megtanulható, elsajátítható. Szívtunk tudást magunkba YouTube-ról, de sokat inspirálódunk külföldi művészektől és a Pinterestről is.

Hogyan juttok el a tervezéstől a megvalósításig? Hogyan képzeljük el az alkotói folyamatot?

Eszter: Ha van egy új ötletünk, első körben piackutatást végzünk. Utánanézünk, sok ilyen termék van-e a piacon, ha igen, mi mivel tudunk egyedibbet, felhasználóbarátabb verziót készíteni. Ezután kezdetét veszi a számítógépes tervezés. Legtöbb esetben felvázolom, mit szeretnék, a párom pedig – ő az illusztrátor guru – megszerkeszti a fájlt úgy, hogy az gépkompatibilis legyen. Ezután kivágjuk, csiszoljuk, ragasztjuk, festjük a fát. Ha az elkészült alkotással elégedettek vagyunk, fotókat és leírást készítek, majd pedig töltjük is fel a Meska boltunkba. Legjobb barátaink ugyebár a lézergépek, a festékek, a csiszológép, a fa és a különféle ragasztók.

férfi fával dolgozik

Mit jelent számotokra a művészet és az alkotói szabadság?

Eszter: A művészet mindig is közel állt hozzánk, ezért is választottuk a kiadványszerkesztést. Nagy bánatunkra a szabadkézi rajzolás nem erősségünk, de számítógépen meg tudjuk valósítani mindazt, amit papíron ceruzával nem tudunk. A visszajelzések, azt mutatják, hogy sokaknak tetszik, amit készítünk, és ez örömmel tölt el bennünket. Azt az elvet valljuk, hogy az ember csakis olyan munkát végezzen, amit szeret csinálni, mert így valójában egyetlen nap sem telik munkával.

Hogyan ajánlanád a Meskát egy ismerősödnek?

Eszter: Ha valami igazán egyedit szeretne vásárolni, és fontos számára a magyar kisvállalkozók támogatása, akkor a legjobb helyen jár. Akkor is remek választás a Meska, ha a saját gyártású portékáit szeretné értékesíteni, mert itt saját weboldal nélkül is egyre szélesebb közönséghez érnek el termékek, a folyamatos webfejlesztésnek köszönhetően az adás-vétel lebonyolítása is egyre egyszerűbb.

Vásároltatok már valamilyen kincset a Meska-piactéren?

Eszter: Persze! Kézzel készült vágódeszkát. És mostanában szemezek egy nagyon aranyos sparhelt aromalámpával.

Terveztek a közeljövőben új Gravita-termékkel előrukkolni?

Eszter: Rengeteg ötletünk van, most épp anyák napjára készülünk, de az eddigi kézműves és vintage esküvői vonalat is visszük tovább: kültéri dekorációkkal, gyűrűtartókkal, esküvői meghívókkal bővítjük kínálatunkat.

Szerző: Jónás Ágnes

No Comments Yet

Leave a Reply