MESKA Blog

Színharmónia és a fába zárt szeretet

Interjú Biankával, a Színharmónia alapító-alkotójával

2022.05.09.

Bianka a Színharmónia kézműves termékek megálmodója és készítője. Meska boltja „színfalai” mögött egy egyszemélyes vállalkozás áll, ahol főállásban igyekszik nap mint nap megélni az álmait. Rendkívül termékeny alkotó, a Meskán közel 150 termékkel – köztük fából készült emlék- és ajándékládákkal, öröknaptárral, ékszertartóval, képkeretekkel, dekorációval és kreatív vendégkönyvekkel – van jelen immár tizenkettedik éve.

Miért épp a fa alapanyag mellett köteleződtél el, és hogyan kezdődött a vállalkozásod története?

Ahogy itt a Meskán sokaknál, nálam is hobbiként indult az egész. Már gyerekkoromban imádtam papám műhelyében esztergálni, fúrni-faragni, majd az évek során rengeteg kézműves technikába tanultam bele, autodidakta módon. Öt évig hazánk egyik legnagyobb művészellátó és kreatív hobby cégénél dolgozhattam, ahol ismereteimet a művészvilág eszközeivel és technikáival gazdagíthattam, melyek a mostani munkáimban is visszaköszönnek. Sokféle anyaggal megismerkedtem, de a szívem mindig visszahúzott a fához, mely nem csak az otthon melegét, hanem a természethez és önmagunkhoz való viszonyunkat, egymáshoz való kapcsolódásunkat is szimbolizálja számomra, melyet én úgy hívok: fába zárt szeretetet.

Első online boltomat és ezzel a Színharmónia márka megszületését egyik legjobb barátnőmnek köszönhetem, aki 10 és fél évvel ezelőtt meggyőzött arról, hogy érdemes kipróbálnom és feltöltenem az akkoriban még szabadidőmben készített munkáimat a Meska felületére. Így lettem bölcsész tanulmányaim és munkám mellett hobbi vállalkozó.

Színharmónia
Színharmónia _ Bianka alkotás közben

Ha jól tudom, a nagy változást számodra a 2017-es év hozta meg.

Ekkor döntöttem el, hogy – hátrahagyva a már említett biztos munkahelyemet – egyéni vállalkozó leszek, és a kézművességből akarok megélni. Rájöttem, hogy igazán ehhez értek, ezt szeretem csinálni, ez tesz boldoggá. Meghatározó volt ez az év az önismeretemet, a keleti filozófiához való viszonyomat illetően is, és még a párommal is összeköltöztem. Otthonunk felújítása közben fogalmazódott meg bennem, hogy olyan termékeket szeretnék készíteni ezután, melyek stílusa remekül illik akár egy fiatalos, letisztult, modern, skandináv, vagy épp egy kuckózós, romantikus hangulatú lakás enteriőrjébe is. A mi kis nyugalmunk szigete is ilyen lett fehér falakkal, fa bútorokkal, halszálkás parkettával, türkizkék kiegészítőkkel és mandalákkal. Tulajdonképpen így született meg a boltom új arculata.

Miben volt tetten érhető ez a változás?

Szakítottam a Meska boltom indulásakor képviselt romantikus, antikolt, olykor túldíszített decoupage technikával és hangulattal, helyébe egy letisztult, visszafogott stílust és színvilágot tükröző Színharmónia-profil és bolt került, melynek védjegyei a kézzel festett motívumok, a mandalák és a kalligráfia lettek.

A 2017-es Színharmónia-arculatváltáskor szerettem volna nagyobb hangsúlyt fektetni az emlékőrzésnek, mely számomra mindig is fontos volt. Naplót írtam, régi családi fotókat gyűjtöttem, eltettem az apró emléktárgyakat, kincseket. Ezekkel és ezek hatására bővült a kínálatom a nagy emlékládákkal, amik először egy karácsonyi vásárban debütáltak. Több rendelés is érkezett rájuk, ami hatalmas pozitív megerősítés volt a számomra.

Hogyan kezdesz neki a munkának? Például egy emlékláda megalkotásának? Skicceket rajzolsz, vagy digitálisan tervezel?

Nálam kétféle alkotói folyamat van. Hála a rengeteg megkeresésnek, a rendelésre készítés a gyakoribb, de olykor van egy-egy hetem, amikor a szabad alkotásnak élek. Az évek során sok olyan alapanyagom felgyűlt, amikből csak egy darab van, ezekből születnek meg a limitált, igazán egyedi munkáim. Ezek a szabad alkotós-festős hetek töltenek fel és inspirálnak, mert ilyenkor tudom valódi mélységében megélni a flow-élményt.

De bármelyik alkotói folyamatot is vesszük, első a tervezés. Ritkán szoktam skicceket rajzolni, a különböző mintákat, feliratokat és színeket ráképzelem a fa alapra, majd mérlegelem stílus, hangulat, funkció és megrendelői igények alapján. Ezután következik a felvitt festékrétegek sorrendjének a meghatározása (az anyagok egymással való kölcsönhatásait szem előtt tartva). A fára főleg vizes bázisú lakkokat, akrilfestékeket, pasztákat és pácokat használok. A mintákat gyakran akril- vagy lakkfilccel, porpasztellel, akvarell– vagy pasztellceruzákkal készítem, de előkerülnek a természetes kiegészítők is, például a kenderzsineg vagy a madártoll. Legvégül az alkotás kap egy gondos és dekoratív csomagolást, amit mindig imádnak kibontani a megrendelők. Egyébként konkrét tervem szinte sosincs, így én is mindig izgatottan várom a végeredményt.

Színharmónia
Színharmónia_Tervezési fázis

Van olyan megható történet, vagy visszajelzés a munkáddal kapcsolatban, ami a mai napig képes nagyon inspirálni?

Mindig hálát érzek, ha a régi vásárlóim visszatérnek a boltomba egy újabb kincsért. De az igazán szívmelengető az, amikor a nagy emlékládámat ajándékba adják például keresztelőre, aztán befut egy újabb rendelés a következő keresztelőre, mert a nagyobb gyerkőcnek is megtetszett a névre szóló kincsesláda, végül már a harmadikat festem a legkisebb tesónak. Ilyenkor rádöbbenek, hogy az alkotásaim a gyermekek egész életét és minden jelentős pillanatát végig fogják kísérni. Ezen eléggé meg tudok hatódni.

Mint gyakorlott és profi meskázóst kérdezlek: miért lehet jó választás egy vállalkozónak ez a kézműves dizájner piactér?

Ahogy mondtad is, a Meska ma „A hazai kézműves piactér”. Eladóként nagyon szeretem, hogy itt pár kattintás és beállítás után máris létrejöhet egy tényleg könnyen kezelhető, átlátható és igényes online boltfelület, letisztult megjelenéssel. Szerintem nagyon szuper a Meska csapat marketingje is, hiszen napi szinten rengeteg embert képesek megszólítani az online világban, amit egyszemélyes vállalkozóként nem könnyű kivitelezni. A munkájuknak köszönhetően hozzám is folyamatosan eljutnak az újonnan regisztrált vásárlók megrendelései. Egyébként vevőként is nagyon elégedett vagyok: rendeltem már isteni illatú szójagyertyákat, legutóbb pedig egy cicás kerámia fonalvezetővel leptem meg magamat. Ilyet máshol – hiába kerestem – nem találtam.

Nézz szét a Meska Színharmónia boltjában! Válogass a szebbnél szebb fából készült egyedi emlékládák, képkeretek, dekorációk, használati tárgyak és kézműves dísztárgyak között!

Szerző: Jónás Ágnes