MESKA Blog

Vintage bútorok és pozitív rezgések találkozása

2023. 05. 24.

Ha Sántháné Ágnes talál egy régi széket, vagy egy ütött-kopott éjjeli szekrényt, nem hagyja magára: hazaviszi, kijavítja, lefesti és új életre kelti. Lánya, Nóra fali és egyéb lakásdekorációkat készít, fia, Bence pedig a marketingért és a kommunikációért felel. Együtt alkotják a varazsdekor csapatát, szívvel-lélekkel, pozitív energiáik legjavát mozgósítva dolgoznak, mert hisznek abban, hogy az otthon melege és meghittsége szeretettel készült dekortárgyakkal is fokozható. A Meska.hu-nak Ágnes, az édesanya mesél a kulisszákról.

Miért épp bútorfelújítással és dekorációs tárgyak készítésével kezdtetek el foglalkozni? Milyen példa, hatás segített ebben? 

Húsz évvel ezelőtt férjemmel nekiálltunk a saját házunk megépítéséhez. A mesterembereknek mondott csapatot elküldtük, mert úgy láttuk, többet ártanak, mint használnak. Mindent mi készítettünk el. Ha burkolni kellett, vagy falat festeni, megcsináltam, és nem jöttem zavarba a körfűrésztől sem. Azóta szinte minden szerszámhoz értek, tudom, melyik, mire való, s hogyan kell használni. Ha pedig mégsem, akkor megtanulom videókból.

A másik lökést a pandémia adta meg számomra: sokáig az egészségügyben dolgoztam, de a járvány változást hozott az életembe. Úgy éreztem, itt az idő foglalkozni a másik szenvedélyemmel, a kézműves termékek készítésével. Így született meg aztán a varazsdekor vállalkozás, melyben Nóri lányom fest és készíti többek között az antikolt ajándékdobozokat, az álomfogókat, a portrékat pontozott technikával, Bence fiam felel az informatikáért és a marketingért, én pedig a leharcolt bútorok felújítását végzem.

A fabútorok felújítása nemcsak praktikus, hanem környezetbarát megoldás is.

A továbbhasznosítás e formájával az adott tárgy plusz egy értékkel lesz gazdagabb és a vintage lakberendezés eredeti elemévé válhat. A varazsdekorral igyekszünk szembemenni a tömeggyártással, és újra előtérbe helyezni a kézzel készített bútorok szeretetét.

Hol teszel szert a használt bútorokra?

A beszerzők, akiktől vásárolok, legtöbbször hagyatékokból vásárolnak fel, elküldik nekem a bútorokról a képeket, vagy megnézem személyesen. Ha valamelyikben látok fantáziát, megveszem, és alkotok, hogy újra hasznossá válhassanak. Más talán tűzre dobná ezeket a szép régi darabokat, nekem fájna értük a szívem, mert a régi székek, komódok vagy a padláson évek óta porosodó kisbútorok nagyszerű lehetőségeket rejtenek, csak elő kell venni az ecsetet, a szép festékeket, a fűrészt, a viaszt és a csiszolószivacsot. A fűrészelést és a csiszolást a kertben végzem, de ha jó az idő, szívesen csinálom kint a többi munkafázist, például a lakkozást, a festést is.

A yin és yang, a mandala, a bagoly, és az ohm jel számos alkotásotokon – fésülködőasztalon, bambuszlámpán, éjjeliszekrényen, álomfogón – láthatók. Azt mondják, ezek a szimbólumok pusztán a megjelenésükkel is pozitív energiát árasztanak. Hiszel ebben?

Természetgyógyászattal, fitoterápiával és szellemgyógyászattal foglalkoztam egy időben, a spiritualitás a családi „légkörünk” része. Szeretek mandalával díszíteni, mert a kozmoszt, a mindenséget ábrázolja, s, ha az életterünkben elhelyezünk egy mandalát, vagy bármelyiket az általad említett ősi szimbólumok közül, tudat alatt is hatnak.

Egyébként az otthonunk is a vintage és a spiritualitás jegyében készült. Fagerendás, galériás kétszintes házban élünk, melybe vintage bútorokat helyeztünk. Szépek nagyon a minimalista stílusú lakásbelsők, számomra azonban nem adják vissza az otthon melegének érzését. Számunkra a dekoráció elengedhetetlen része, hogy a lakásból az otthon meghittsége keljen életre.

Számomra a hangulatlámpáitok a legizgalmasabbak. Hogyan készülnek?

A gömb alakú mandala lámpa elég meghökkentően, egy harisnya, speciális (egy vegyész ismerősöm által készített) gipsz és lufi segítségével. A gipszet bekeverem vízzel, majd a sárszerű masszát a lufi és a harisnya segítségével megfordítom. Mindössze öt percem van így kiönteni magát a lámpatestet. Időbe telt, míg kikísérleteztem, hogy a lámpára tervezett motívumok, a kis furatok a legszebb mintát adják ki a fény hatására.

A cica is visszatérő motívumotok. Láthatjuk hangulatlámpán, mandalán és függődíszen. Élő is van?

Hogyne! Tíz éves korom óta van mellettem cica, tehát most is, nemsokára pedig érkezik hozzánk egy kölyök golden retriever. Imádom az állatokat, mert tele vannak önzetlenséggel és feltétel nélküli szeretettel, mindemellett rengeteg energiát képesek adni nekünk, embereknek.

És állítólag látják a szellemvilágot.

Biztosan te is felfigyeltél arra, amikor a macskád meredten néz egy pontot a lakásban. Ilyenkor érzékel valami olyasmit, amit mi nem. A gyerekek is ilyen érzékenyek a láthatatlan világra 10 éves korukig, még az aurát is látják! Csak aztán az iskola és a szülők elfojtják ezeket a látomásokat, mert megijednek, amikor a gyerek elmeséli, hogy lát valami „furcsát”.

Nóri az antikolt ajándékdobozokért is felel

A másoknak való öröm okozásán és az újrahasznosításon túl még mi vezérel benneteket a mindennapi kézműves tevékenységetek során?

Az otthon mindenki számára mást jelent, de talán az mindannyiunk számára fontos, hogy egy ledolgozott nap után milyen környezetbe térünk haza feltöltődni. Szívvel-lélekkel készített alkotásainkkal a feltöltődés és a szeretet rezgéseit szeretnénk mások otthonába eljuttatni.