Gyerekkora óta a fafaragás Kurkó József hobbija
2022.11.08.
Kurkó József színművész szülőföldjét, Erdélyt hátrahagyva lépett a színjátszás útjára. Magyarországon tanult színészetet, s folyamatosan vannak előadásai a Turay Ida Színházban és az Újszínházban. Ha épp nem előadása van, akkor másik nagy szenvedélyének, a fafaragásnak hódol; alkotásai a Meskán Kurkó Design néven csodálhatók meg.
Nem csak a csodaszép alkotásaidat, hanem a róluk készült fotókat is élvezet nézegetni. Készítettél már többek között órákat, órafoglalatot, monumentális keresztet, tükörkeretet, valamint konyhaszekrény ajtót is. Mi számodra a legszebb és a legnehezebb a fafaragásban?
Ebben a rohanó, pörgős világban mindenkinek kell, kellene egy olyan hobbi, ami kikapcsolja, teljesen kitisztítja az agyát és a lelkét. Nekem a fafaragás ilyen. Néha annyira belemerülök, hogy észre sem veszem, hogy már öt órája csinálom. Kicsit a színészethez tudnám hasonlítani: nagy koncentrációt és kreativitást igényel, de a belefektetett energia megtérül, mert adhatsz valamit magadból másoknak. Alkotsz, értéket teremtesz, és – ha minden jól sikerült – érzéseket mozdítasz meg a befogadóban.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy nagybátyád volt a mestered. Akkor ez azt jelenti, hogy nem jártál sem szakkörre, sem művészeti iskolába, hanem mindent tőle, illetve autodidakta módon sajátítottál el?
Így van. Csíkszentdomonkoson nőttem fel, a nagybátyám, Kurkó János fafaragó, ő tanított, az ő biztatására kezdtem faragni. A mai napig szívesen ad tanácsot nekem, mert még mindig van mit tanulnom. Az első munkám 1993-ban egy papagáj volt, két vésővel készült, aztán egyre többet faragtam, egy idő után már önállóan csináltam a munkákat, majd egy barátom javasolta, hogy töltsem meg tartalommal is az alkotásaimat. Remek tanács volt, mert segített megtalálni a saját stílusom, a sajátos szimbólumrendszerem úgy, hogy közben az erdélyi hagyományokhoz és a modern korhoz is hű maradtam.
Mesélnél bővebben ezekről a sajátos szimbólumokról?
A tulipán szimbolizálja a termékenységet, az újjászületést és a nőiességet. Sokféleképpen ábrázolják, én kialakítottam a sajátomat. Szeretek nagy méretű alkotásokon dolgozni: pár éve készítettem egy háromméteres keresztet, egy parasztház oromzatára két oszlopot, két csodaszarvast. Van olyan 50 centi átmérőjű faliórám, amin a Nap, a Hold és a csillagok láthatók, s nemrég készült el egy mandalám, melynek koncentrikus körei szívekből, tulipánokból állnak, középen a szanszkrit ohm jellel.
Milyen fafajtát használsz, illetve milyen eszközök szükségesek a munkádhoz?
A kedvencem a fekete diófa, mert önmagában olyan szép sötét színe van, hogy nem is kell külön bekenni semmivel. Hársfával is szeretek dolgozni, de van alma-, körte, és cseresznyefám is. Eleinte 12 vésővel kezdtem, amiket édesapám készített, most körülbelül negyvennél tartok. Van köztük ékvéső, félköríves véső is, mert más kell a nagy és más kell a kisebb mintákhoz.
A pandémia alatt bezártak a színházak, de úgy sejtem, hogy neked – épp a hobbid miatt – ez az időszak is tartalmasan telt.
A pandémia időszakát otthon, Erdélyben töltöttem, és ha épp nem a szüleimnek segítettem, szinte folyamatosan faragtam; készítettem például egy 156 centi hosszú függönykarnist egy erdélyi családnak. Engem arra tanítottak, hogy még egy művésznek is legalább két lábon kell állnia, és hogy az embernek mindig legyen tartaléka. Mostanában újra Budapesten tartózkodom többet, a kis lakásomba beszereltem egy pultot, s ha reggel van egy fél órám, nekiállok faragni. Kell a lelkemnek.
Mely alkotásaidra vagy a legbüszkébb?
A már említett mandalára és egy indián nőalakra. Utóbbi 110*70 centis. Jártam már Kanadában, ahol lehetőségem nyílt egy indián törzset meglátogatni. Csodálatos dolgokat faragnak fából! Rájöttem, hogy a lelkiviláguk nagyon közel áll az enyémhez. Nagy álmom egy saját műhely, és a 2023-as terveim közt szerepel egy önálló kiállítás – jó sok alkotásom gyűlt össze, amiket örömmel tárok a nyilvánosság elé úgy Budapesten, mint vidéken.
Szerző: Jónás Ágnes
Fotók: Kurkó József/Kurkó Design Facebook oldala