MESKA Blog

„…Falak, díszek és képek is készülnek belőle, amelyek tisztítják, megszűrik a levegőt.”

A ZuzmoLife két régi barátnő legfrissebb vállalkozása. Éva és Kata közel 30 éve ismerik egymást, és nemrég kezdtek el izlandi zuzmóból készíteni dekorációs tárgyakat, faliképeket. Az elmúlt évek során nagyon közel kerültek egymáshoz: először a gyerekeik kötötték össze őket, később a barátság, majd a közös hobbi is megerősítette ezt a kapcsolatot.

Lassan egy éve van fent a Meskán a ZuzmoLife brand. Egy különleges alapanyaggal dolgoztok, hogyan „szerettetek” bele?

Mindketten teljesen más területről jövünk, de a közös bennünk , hogy szeretjük a szépet, az újat, a modern dolgokat és a kihívásokat. Egy szép otthon látványa mindkettőnk fantáziáját megmozgatja. Tavaly hallottunk először az izlandi zuzmóról. Ez a növény nem áll meg a gyógyászati célú felhasználásnál: élő, formálható, alakítható, melyből ajándéktárgyak, képek és falak is készíthetőek. Annyira felkeltette érdeklődésünket, hogy sok utánajárás után megcsináltuk a mi „kis vállalkozásunkat” és nekivágtunk. Először csak egy-egy kis kaspót, ajándéktárgyat készítettünk, aztán jöttek sorban az ötletek …

Magenta változatban is látni az oldalatokon – ez természetes szín volna?

Az izlandi zuzmó valódi színe a natúr, előfordulási helye főleg az északi országokban található. Ételfestékkel festik különböző árnyalatokra: így például a zöldből lehet világos , közép-, natúr- és sötétzöld, de ugyanígy jön létre a királykék, magenta, narancssárga, lime, piros és barna verzió is belőle. Elég sok színben kapható már, de kedvencnek eddig a középzöld bizonyult.

Élő növényről van szó, ami: „nem igényel gondozást, öntözést és fényt”. Ez igaz a termékeitek zömére? Praktikus választásnak tűnik…

Igen, valóban nem kérnek különösebb odafigyelést vagy törődést. Nem kell öntözni, mert akkor sajnos elrohadhat. A zuzmó csak a levegőből vonja ki a páratartalmat. Ezért ajánljuk főleg azokra a helyekre, ahol nagy a nedvesség. Például a fürdőszoba, a télikert ideális, vagy egyszerűen a nappaliba, hálószobába, konyhába, munkahelyi tárgyalókba, irodákba, esetleg fodrászüzletekbe, kozmetikákba. Tisztítja a levegőt, páramentesíti a nyirkos tereket, sőt: egy-két visszajelzés alapján a „penész” is eltűnik.

Egyedül a helyiség páratartalmára ügyeljen a vevő?

Igen, a növény valóban a levegő páratartalmából táplálkozik. Kellemes tapasztalat, hogy nagyon jól bírta a nyári kánikulát, pedig ettől egy kicsit tartottunk. Ha a téli hónapokban a lakásban nagyon száraz a levegő a fűtés miatt, akkor egy kicsit bekeményedhet a teteje. Ilyen esetben sem kell megijedni, mert ha kitesszük a levegőre – mondjuk az erkélyre – vagy egy párásabb szobába rakjuk, akkor szépen visszapuhul. Megoldás lehet ilyenkor, ha egy kis permetet fújunk felé – természetesen nem közelről.

Olykor Tillandsiával kombináljátok, ami egy bromélia… Mivel fér még össze?

Több mindent használunk dekorációként: Semmi gond, ha tartósított mohával, fahánccsal, illetve különböző kövekkel társítjuk.

Két barátnőről van szó – egyenrangúan osztjátok meg a munkát?

Próbáljuk összehozni a dolgokat… Ha az egyikünknek szoros határidője vagy sok feladata van a munkahelyén, akkor a másik jobban odateszi magát. Sosem mutogatunk egymásra, a megrendelőinket nem érheti kár. Ez a „kisvállalkozás” feldob bennünket, így kipróbálhatjuk magunkat más-más területeken is. Egy-egy erősebb, stresszesebb nap után jó levezetni a feszültséget és nagyon tudunk örülni a szép dolgoknak, amit alkotunk, hiszen örömet szerzünk ezzel másoknak.

A dekorációs ötleteket honnan merítitek? 

Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy több helyre eljutottunk itthon és külföldön is. Európában, de főleg az északi országokban nagyon sok helyen alkalmazzák ezt a dekorációs módot. Falak, díszek és képek is készülnek belőle, amelyek tisztítják, megszűrik a levegőt. Ezenkívül természetesen figyelünk mindent, és amiben látunk fantáziát, azt megpróbáljuk megvalósítani. Ez néha nem is egyszerű…

Tavaly a karácsonyi szezonról pont lemaradtatok…idén hogyan készültök az ünnepekre?

Nagyon izgulunk, hogy jól sikerüljön ez az időszak, és egyre több ember ismerje meg ezt a fantasztikus növényt. Már jóval korábban elkezdtük az alapanyagok beszerzését, előkészítését; ötletelünk és dolgozik a fantáziánk. Az életfa a vevőink egyik kedvenc terméke, melynek készítése számunkra is nagy örömet okoz. Különböző méretekben és színekben kapható, a 30 cm átmérőjűtől kezdve a 40-80 cm-esen át, akár a 100 cm-esig. Csodálatos egy ilyen darab… igaz, nagy szervezést és odafigyelést igényel egy-egy ilyen alkotás. Aki pedig megkapja, annak reméljük, hogy sok-sok örömet okoz majd…

Szerző: Perzsa

Izlandi zuzmóból készült dísztárgyak, faliképek, dekorációk ZuzmoLife Meska boltjában.