MESKA Blog

DNS-tartalmú emlékőrzők Seriona műhelyéből

2023. 05.08.

Ozsvári Fruzsina először vásárlóként próbálta ki a Meskát, majd miután elegendő kézműves inspirációt gyűjtött, megnyitotta Seriona nevezetű boltját. Üvegolvasztással készült ékszerek mellett saját gyűjtésű préselt virágokkal díszített gyertyákat, gyertyaszetteket, valamint DNS-tartalmú emlékőrző és kegyeleti medálokat, kulcstartókat és polcdíszeket is találni kínálatában.

Hogyan került a Meska az alkotói látóteredbe 11 évvel ezelőtt?

Volt egy kolléganőm, aki mindenféle cuki dolgokat mutatott nekem, amiket a Meskáról rendelt a kislányának. Ekkor hallottam először erről az online piactérről. Megnéztem, és nagyon szimpatikusnak tűnt az oldal, illetve maga a koncepció, hogy hazai alkotóktól vásároljon az ember hazai terméket. Én is nagyra tartom a kézműves darabokat, az alkotás is mindig része volt az életemnek, így, amikor a Seriona boltot nyitottam a Meskán, tulajdonképpen összekötöttem a kellemeset a hasznossal, a szenvedélyemmel.

Különleges tematikus gyertyáid, gyertyaszettjeid vannak, melyek közt csipkével, szalaggal és saját gyűjtésű száraz virággal díszítettek éppúgy találhatók, mint feliratosak, vagy fényképpel ellátottak. Honnan merítesz ihletet hozzájuk?

Ha új ötlettel keresnek meg, vagy, ha továbbgondolnak egy már meglévő terméket, az nagyon inspirál. Évekkel ezelőtt egy barátnőm avatott be a gyertyák díszítésének kulisszáiba, és úgy döntöttem, én is kipróbálom. Először a virágokat rögzítem a gyertya felületére, aztán a még biztosabb fixálás érdekében megmártom a gyertyatestet egy réteg viaszban. Időközben finomodott technikám, már tudom, mely virágokat érdemes leginkább használni, melyek tartják meg a színüket. Minden darabot úgy készítek el, hogy az a lelkemnek örömöt szerezzen, minőségében pedig olyan legyen, amit én magam is elvárnék egy kézműves terméktől – ez igaz minden termékemre.

A gyertyákat készen vásárolod, vagy te magad készíted őket?

Egyelőre készen veszem őket, de, ha egy kicsivel több időm lesz, el fogom sajátítani a gyertyakészítés technikáját. Itthon nem oktatják sehol sajnos, de vannak olyan ismerőseim, akik csodaszépeket tudnak alkotni – tőlük szívesen tanulnék.

Gondolom, akad „néhány” gyertya az otthonotokban…

Ó, rengeteg, főleg virágosak, és olyanok, amiket a kislányommal együtt készítettem.

Kegyeleti, pontosabban mondva DNS-tartalmú  darabok közül is válogathat az, aki betér a boltodba;  a medálok és a kulcstartók hamvak vagy szőr hozzáadásával készülnek. Nagyon bátor vállalás ez részedről!

Tudom, hogy megosztó a téma, de engem azok a vásárlók találnak meg, akik igénylik az ilyen típusú termékeket. Ezek az ékszerek és emléktárgyak magukban rejtik egy-egy korszak érzéseit, emlékeit, segíthetik a veszteség feldolgozását, és lehetővé teszik a gyászoló kisállat tulajdonosok számára, hogy különleges barátaik egy pici részét örökre testközelben tartsák. A szőrökből nagyon szép formákat, például tappancsot, szíveket lehet készíteni.

Cicabajuszból is készítesz medált, vagy kulcstartót, ha épp arra kérnek?

Igen, persze! Egyszer volt csak, hogy „félig” nemet mondtam egy kérésre: egy kutyus fogát kellett volna medálba foglalnom, csakhogy a vevő még hamvakat, tappancs- és szívformát is szeretett volna bele, ami így együtt túl sok lett volna. Külön medált és kulcstartót készítettem végül, utóbbiba került a fogacska.

A DNS-tartalmú ékszereid másik csoportjába a babahaj alapúak tartoznak. Ettől egyedibb és személyesebb ajándékot aligha tudok elképzelni.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy barátnőm megkért, készítsek neki olyan ékszert, amit a nagymamájának ajándékozhat, s amelyben az unokája hajtincse látható. Biztosan vannak, akik ettől is idegenkednének, de a helyzet az, hogy egy 19. századi hagyomány újjáéledéséről van szó: Angliában az emberi hajból készült ékszerek (brossok, láncok, karkötők) számítottak a leggyakoribb viseletnek a hölgyek körében, a hajból font óraláncok pedig a tiszteletreméltóságot jelezték a középosztálybeli férfiak körében.