Boldog apák napját!
Június harmadik vasárnapja apák napja. A Meska táborát ugyan többségében nők, anyák alkotják, azért szép számmal szerepelnek apukák is mind az alkotók, mind a vásárlók között. Őket, és persze a többi apukát is köszöntjük az alábbi összeállítással!
Az amerikai Crestonban született Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának kezdeményezője; apja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét (a legkisebb újszülött volt, a legnagyobb 9 éves).
A kezdeményezés Sonorában akkor fogant meg, mikor hallott az első anyák napi ünnepségekről; apja szülői példája által inspirálva, Sonora úgy érezte, hogy az apáknak is jár egy hasonló ünnepnap. 1910-ben a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak; az eredetileg tervezett dátum június 5. lett volna (Sonora édesapjának születésnapja) de a szervezők addigra nem készültek el a teendőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották az első apák napját.
Calvin Coolidge 1924-ben javaslatot tett, hogy a napot nyilvánítsák országos szabadnappá, de az ünnepet hivatalosan csak 1972-ben ismerte el az akkori elnök, Richard Nixon.
Azóta az apaságot, az apa szerep fontosságát ünneplik ezen a napon; ilyenkor megemlékeznek az apákról, nagyapákról és a többi férfi felmenőről is. Apák napján általában megajándékozzák az apákat, és a család együtt tölti el a napot.
Az egyre népszerűbb ünnep Magyarországon szintén június harmadik vasárnapjára esik.
Neked már van ajándék ötleted? Ha nincs, böngéssz bátran a Meska kifejezetten férfias termékei között!