„…minden fának más az illata…” Kovács Zsolt
Faesztergáló néven van jelen Kovács Zsolt a Meskán, aki nap mint nap tanúja annak a fatális találkozásnak, mely a nyers faanyag és az esztergálógép közt lezajlik. Nem csak a lágy, selymes tapintást adó WoodSilk csiszolástechnika mondható egyedinek, de nincs két egyforma a tál vagy fülbevaló sem, ami kikerül a nógrádi műhelyből. Sok minden történt a 2014-es Meska-interjú óta, mely beszélgetésben szó esett a kétbodonyi Kálmán bácsiról is, aki annak idején segített a hagyományokba bevezetni Zsoltot…
A kerékgyártó idős mestered él még?
Kálmán bácsi már sajnos nincs köztünk; túl későn ismertem meg őt… Már akkor is 80 fölött volt ez a fantasztikus ember – örülök, hogy egyáltalán találkozhattam vele. A fortélyokat az apukájától tanulta, aki hintó készítő volt, és csakis kézzel állított elő mindent.
Továbbra is inkább hobbiként, mint hivatásként tekintesz az esztergálásra?
Több okból is. Az egyik az anyagi szempont, a másik pedig az, amit magamon vettem észre: egyáltalán nem születtek számomra szép dolgok, amikor főállásban próbáltam esztergálni. Egy monoton, futószalag-történet lett, bár a vásárlók nem vették talán észre ezt a különbséget… Nekem viszont a kreativitás fontos, és az a szeretet, ami a fához fűz engem. Így van egy munkám, ami mellett szabadidőmben szoktam esztergálni.
Apropó kreativitás: nagyon tetszenek a tárgyaid különleges nevei és hasonlóan fantáziadús leírásai is…
Valamikor már alkotás közben is megjön a név, de azt tudni kell, hogy a fa a végső szépségét akkor nyeri el, amikor beolajozzuk. Addig nem jönnek elő úgy a színek és a mélységek – még egy diófa is fakó addig. Már az anyagválasztásnál azt figyelem, hogy hogyan vágjam fel a fadarabot – megjelenik előttem egy kép… Asszociálni pedig akkor tudok a legjobban, amikor már teljesen elkészült egy tárgy. Leveszem a gépről, egy asztalra teszem, és máris mást mutat: a gépen ugyanis 90 fokkal elforgatva látom az edényt. Majd az utolsó fázis a felületkezelés lesz.
Az öregítés, illetve bronzos-zöldes színezés még csavarhat egyet a dolgon?
Igen – például ha szeretnék még nagyobb mélységet adni, vagy egy erősebb mintázatot. Van, hogy a kutatásaim juttatnak el régebbi mesterfogásokhoz, de az is megesik, hogy valakitől hallok egy számomra ismeretlen technikát, amit szintén kipróbálok. Nem dobok ki semmilyen munkámat, ami nem tetszik – vagy megjavítom, vagy félreteszem, és évek után kihozok belőlük valami mást, akár egy új módszer segítségével. Most például – furán hangzik, de – műgyantával tervezem bekeverni a fát: ha finoman nyúlok hozzá, akkor akár valami érdekes dolog is kisülhet belőle.
Pedig meseszép, természetes fákból dolgozol…az akáctól a vadmeggyen át a tölgyig…
Egy közös van bennük: a keménységük. Mindegyiknek megvan a maga gyönyörűsége, szeretem is megismerni őket, hogy milyen velük dolgozni… Más élmény: minden fának más az illata – a gyümölcsfák például édeskés illatúak. A cseresznye és körte olyan, mint a gyümölcse, de az alma inkább savanykás. A dió pedig teljesen más: a nyers termés erős, csersavas szaga megjelenik a fában is. Aki fával dolgozik, az már a nyers fa illatáról is meg tudja mondani, hogy milyen alapanyag van ott előtte.
Nem csak tálakat és fülbevalókat készítesz, de például csapfogantyút is adtál már el…
Ez egy érdekes történet: egy budapesti úr azzal keresett meg, hogy ő kávéfőzőket újít fel, és nagyon megtetszett neki egy régi gép. Egy hagyományos karos változat, amihez bizonyos gombok hiányoznak, amiket fából szeretett volna helyettesíteni – még műszaki rajzot is küldött nekem. De zenei erősítők gombjait is készítettem már fából, hogy kicsit megtörjük a műanyag és fém hegemóniáját.
A bulipoharak nagyon mennek?
Most kezdték a Meskán is felfedezni az emberek; eddig a vásárokban volt húzóerő ez a nyakba akasztható apróság. Általában kerámiából ismerték, én pedig fából alkottam meg ezt a formát. Jópofa ajándék, nekem is van sajátom, lehet lézerrel gravírozni rá. Tavaly karácsonykor jókat nevettünk a feleségemmel: bejött egy több tételes megrendelés, amikre beceneveket kellett felíratnunk. A Részeg Disznótól kezdve minden előfordult…
Az erős szesz mennyire veszi igénybe a poharat?
Mivel nincs talpa, így sosem tesszük le – ezért nem fog benne sokat állni az alkohol. Ellenben ha benne maradna, akkor a szesz a maradék nedvességet is kivenné a fából, amitől az elrepedne. Ez a tartós akác anyag viszont belülről, egy speciális eljárással egy paraffin bevonatot is kap, így nem érintkezik olyan könnyen a belé töltött itallal. Kérdezték már, hogy hány évig tart ki egy ilyen pohár; amire azt válaszoltam, hogy én tönkre mennék, ha túl hosszú időről lenne szó. Persze ha vigyáz rá a gazdája – nem ejti le, használat után picit elöblíti, eltörölgeti – akkor nem lesz velük gond.
Említetted a korábbi interjúban a házi múzeumotokat. Bővült az utóbbi években új kedvencekkel?
Még egy doboz tele lett! Van, amitől egyszerűen nem tudunk megválni, pedig ez a hobbi rendkívül költséges. Az összes szerszámot és felületkezelő anyagot külföldről szerezzünk be: Angliából, Németországból… A vésőket pedig folyamatosan pótolni kell. A karéjtálakat viszik most nagyon a vevők, amelyeken a kéreg körben rajta maradt. Ezeket az impozáns, hosszú tárgyakat sokkal nehezebb elkészíteni, mint a hagyományos tálakat. Hosszú hónapokig szárad a fa, de van olyan alapanyag is, aminek évekre van szüksége. A fának ugye lelke van, ami folyamatos figyelmet igényel végig, már az alapanyag tárolásánál is.
Pár edényeden látok fűzés jellegű mintát, ez honnan jött?
Láttam egy ilyen „varrást” egy angol faesztergályos oldalán, tehát nem az én ötletem eredetileg. Viszont velem is előfordult már, hogy picit berepedt egy faanyag a száradás közben, ám emiatt nem akartam kidobni – ettől még nem lett értéktelen vagy használatra alkalmatlan.
