MESKA Blog

Magunkra vesszük – Szegénység ihlette művészeti projekt

15 nő viselt a testén vidéki szegénységet ábrázoló testfestéseket

2022.12.06.

Magunkra vesszük elnevezésű különleges művészeti projekt keretében viselte két hétig 15 nő a saját testére festve L. Ritók Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének a képeit. A vidéki szegénységet ábrázoló, Hegedüs Gyöngyvér hennafestő művész által készített alkotások igencsak erőteljesen hatottak viselőik lelkére, s tőlük/velük indult el egyfajta párbeszéd a társadalmi különbségekről, a leszakadó rétegekről és az egymással való törődésről. Az „élő vásznakról” Pilcz Edina fotográfus készített egy nagyon erős képanyagot, melyet egy kiállítás keretében szeretnénk megmutatni, előreláthatólag 2023 januárjában.

Csodás-szomorkás hangulatú grafikák

Ezeknek a rajzoknak zömét fekete-fehérben a nemrég megjelent Kettészakadt világ  című könyvemhez készítettem, illusztrációként. Gyöngyvér keresett még az oldalamon rajzokat, régebbieket is. Azt az első rajzot láttam, amit Gyöngyvér a saját kezére festett és posztolt a Facebook oldalán. Nagyon izgalmasnak és megtisztelőnek találtam, rögtön éreztem, hogy a társadalmi leszakadás ügye neki is fontos. Reagáltam erre, már nem is tudom, hogy kommentben, vagy üzenetben, aztán elindult köztünk a beszélgetés. Megosztotta velem a Magunkra vesszük ötletét, és én ezt a figyelemfelhívó művészeti projektet nagyon ütősnek találtam. Küldtem neki rajzokat, minden más már az ő kreativitása, munkája volt” – mesél a kezdetekről L. Ritók Nóra.

A kérdésre, hogy miért épp nők lettek erre a fontos feladatra kiválasztva Nóra így válaszol:

„Gyöngyvér fogta össze ezt 15 nőből álló csapatot. Az én grafikáimról azt mondják, látszik, hogy nő rajzolta. Az, hogy ebben a projektben nők álltak össze, számomra a nők erejét, megoldáskeresését, problémafelvállalását mutatja.”

Milyen a karácsony a leszakadó térségekben?

L. Ritók Nóra szerint az Igazgyöngy Alapítvány segítsége nélkül olyan lenne a karácsony is, mint a többi nap. Nélkülözéssel teli.

„Most így karácsony előtt nagyon sokat dolgozunk azon a kollégáimmal, hogy mindenhol, ahova eljutunk, tudjunk vinni egy kis karácsonyt. Ajándékot a gyerekeknek, ételt az asztalra, és egy kis meleget. A térségben, Berettyóújfalu környékén ilyenkor 1200 családot érünk el, 28 településen. Most sokkal nehezebb lesz, de remélem, sikerül.”

Elindult a párbeszéd, és ez volt a cél!

„Nóra szemével nézve az ország, a vidék valódi. Boldog, csodaszép, pusztulással és gondokkal terhelt egyszerre” – ezt már Hegedűs Gyöngyvér hennafestő művész meséli, aki Nóri grafikáit dolgozta át úgy, hogy testre felvihető formát kapjanak. Mint mondja rajzolás közben élővé váltak a terek, a málló, vert falak, a girbegurba kerítések, a hétköznapok esti fényei az ablakok mögött.

„Nóri augusztusban posztolta ki új könyvébe szánt első grafikáját, ami annyira megfogott, hogy magamra festettem. Nagyon élveztem viselni, egészen más hatással volt rám, mint egy hagyományos henna- vagy jagua minta. Már nyolcadik éve viselek hennát és/vagy jaguafestést, szinte állandóan. A környezetem már megszokta. Most viszont szokatlan volt, hogy egy ki-bedőlt kerítésű, romos ház volt alkaromon, először, mert utána a Magunkra vesszük projekt keretében két idős asszonyt ábrázoló kép is került a tenyeremre.

Amikor már tudtam, kik lesznek a „modelljeim”, igyekeztem valóban úgymond testre szabni a hangulatot, a formát. Velem együtt 15 ember, 15 nő viselte a testükre festett grafikákat a Magunkra vesszük projekt keretében. Ezzel mi, akik ebben a művészeti projektben közreműködünk, a szó legszorosabb értelmében magunkra vettük egy térség valódi problémáit. Miközben festettem, beszélgettünk a projekt létrejöttének okáról, céljáról. Szerettem volna, ha mindenki, aki viseli ezeket a csodás, de néha szomorkás hangulatú grafikákat tudja, hogy mit vett magára. Beszéltem nekik Nóri és az Igazgyöngy Alapítvány munkájáról. A Kettészakadt világról, a szegénységről és arról, hogy most az energiaválság kezdetén fontos felhívni a figyelmet olyanok problémáira, akiknek nem lehetőségük és nem döntésük az élethelyzetük. Elindult a párbeszéd, és ez volt a cél! Hogy „élő vászonként” demonstráljam az ország leszakadó térségének valódi képét, s hogy beszéljük és fellépjünk Magyarország vidéken élőinek érdekében. Azt gondolom, hogy az esély a felzárkózásukra rajtunk, civileken is múlik.”

Jagua, az ősi testfesték

Gyöngyvér a testfestéshez a jaguát (más néven a huito vagy jenipapo) használta, mely hagyományosan a dél-amerikai törzsek rituális festéseihez felhasznált anyag, egy őserdei fa gyümölcséből kinyert festék. A színe, mint a tetoválásé: sötétkék, és kb. két hétig hagy nyomot a bőrön.

„Barátnőmmel mi kezdtük el ennek az organikus testfestéknek a forgalmazását Magyarországon. Már negyedik éve, hogy liofilizált, azaz fagyasztva szárításos technikával porított formában kapni lehet. Átlagosan egy grafika felfestése 1-1,5 óra volt, s ez függött attól, hogy mennyire volt részletes a kép, vagy, hogy hová festettem. Hátra, mellkasra festeni, a testfelület „függőlegessége” miatt kicsit lassabb volt.”

Idézetek modellektől, akik a testfestést viselték

Faust Tímea (42 éves)

„A számomra a legkedvesebb és legletisztultabb észrevétel a 3 éves kislányomtól érkezett, aki azt mondta, miután meglátta a festést a karomon, hogy anya, ez nagyon csodaszép, de szomorú.”

Vékony Viola (35 éves)

„Ez remek lehetőség megmutatni az embereknek, hogy mi, akik Budapesten küzdünk, ez semmi ahhoz képest, ami a szegényebb falvakban zajlik, ahol a mindennapok túlélése a legnagyobb probléma, és hogy a gyerekeknek ceruzát vagy élelmet vegyenek.”

Kocsis Anita (44 éves)

Muszáj, hogy ebben az önmagából kifordult világban cselekedjünk. Szükséges a provokatív hangnem, rendkívül sok ember alszik még, ezért gondoltam, hogy csatlakozom.”

Lőrincz Gyöngy (35 éves)

„Egy nagyon intenzív grafikát kaptam a tenyerembe. Egy szakadt drótkerítéses, romos házat viseltem. A könyvmentőknél végzett munkám során nagyon sok vásárló látta a jaguafestést. Ismerőseimnek, barátoknak is meséltem a művészeti projektről, arról, hogy élő vászonként miért veszem magamra Magyarország leszakadó térségének problémáit grafika formában.”

Pilcz Edina

„Hiszek abban, hogy minden gyermeknek jár a boldog, biztonságos gyerekkor, az oktatás és az esély egy jó életre, így az én minimális segítségem igazán eltörpül az ő munkájához képest.”

Szerző: Jónás Ágnes

Fotók: L. Ritók Nóra – rajz, Hegedűs Gyöngyvér – testfestés, Pilcz Edina – fotó